Családomat egy ideje két fiammal, a 11 éves Balázzsal és a 9 éves Zalánnal alkotjuk. A munka főképp a hét első felében Bukarestbe szólít, ám otthon, Szatmárnémetiben igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. 

Nem szeretnék számukra egyszerűen csak szülő, apa lenni: szeretnék a jó barát is lenni, akihez bármilyen problémával fordulhatnak, olyanokkal is, amelyeket általában nem a hagyományos értelemben vett szülővel beszél meg az ember. Ezt eddig, úgy érzem, sikerült is megvalósítani. Együtt fedezzük fel a világot akár a hétköznapokban, akár az együtt töltött nyaralásokon, kirándulásokon.
Örülök, hogy a gyermekeim örökölték a sport iránti szenvedélyemet, úgy gondolom, hogy a közös drukkolás során átélt katartikus élmények is hozzájárulnak a kapcsolatunk elmélyítéséhez. A sporton keresztül pedig fegyelmet, csapatban gondolkodás és csapatjátékot tanulnak, ami szerintem nagyon fontos a személyiségfejlődés szempontjából. Nagyon örülök neki, hogy ahogy számomra, úgy nekik is fontos, hogy ki tudjanak szakadni a az okostelefon vagy a táblagép bűvöletéből és értékelik a szabadban töltött időt, a foci- és vívóedzésekre pedig jó kedvvel mennek minden alkalommal. 

Nem mondom, hogy a politikusi munka könnyen összeegyeztethető a családi élettel, de mindent megteszek annak érdekében, hogy gyermekeim a rám nehezedő nyomásból semmit ne érezzenek, az együtt töltött idő pedig csak rólunk szóljon.